Ragadd meg…

Hová vezet a pesszimista gondolkodás? Sehová. Hová vezet az optimista gondolkodás? Sehová. Hová vezet a realista gondolkodás? Sehová. Illetve mindegyik vezet valahová, néha még közösnek érzed is a célotokat, de ha nem tudsz önmagadról, akkor nem mindig jutsz el velük oda, ahová érdemes elindulni.

Ha valami vezetni szeretne és nincs beleszólásod, ott ette meg a fene az egészet, mert az önállóság hiányától szenved szinte mindenki. Attól leszel mérges és ideges is, hogy nem tudsz tenni és képtelennek érzed magad…. ez azért van, mert nem látod a lehetőséget a saját életed kormányzására. Nem kell, hogy vezessenek a gondolataid, mert a gondolatok cselekvés nélkül, csak áll megoldások, meg nem ragadott lehetőségek. Amikor valami elvisz valahová… mi lesz veled, ha az a valami megszűnik? Mi lesz veled akkor, ha pesszimista gondolataid támadnak? A pesszimista sem tud mit kezdeni az optimista gondolatokkal, mert nem tartja valóságosnak azokat.

A lehetőség nem pesszimista, optimista, de még csak nem is realista gondolkodást jelent. A lehetőség nem azt jelenti, hogy mindenki, aki megragadja a lehetőségeket az helyesen gondolkodik, mert nincs helyes gondolkodás, de még helyes érzelmek sem. A legtöbb ember ott ragad le, hogy ki akarja gondolni a lehetőségeket és szépnek akarja látni azt is, ami nem az, illetve csúnyának látja azt, ami szép… tehát nem foglalkozik a tényekkel.

A realista csak abban a hitben él, hogy a tényekkel foglalkozik, mert a múlttal foglalkozik és abból táplálkozik, ami már nincs, abban a hitben, hogy ki tudja számolni a jövőjét a múltjából. A lehetőség egy lépés és semmi köze a gondolataidhoz és annak helyességéhez.
A lehetőség egy lépés, amit vagy megteszel, vagy elmész mellette, mert helyesen szeretnél gondolkodni róla. Az optimista, a pesszimista és a realista is, ferdíti a valóságot a saját helyesnek tűnő elképzelései alapján. Azt látja ami az elképzeléseiben van és nem azt, ami a valóságot alkotja.

Olyan sokan ösztönzik magukat a pozitív gondolatokra és beleragadnak a valóságos kaki közepébe. Az álmaikban élnek, egy olyan valóságban amire csak gondolni jó, de megfogni lehetetlen feladatnak tűnik. Azokra az optimista emberekre gondolok most, akik mindenben meglátják a szépet, de nem tesznek semmit. És tudod miért nem? Mert optimistán látnak mindent és ez az ő kényelmi helyzetük.

Minek lépjek egy lépést is, ha minden szép és jó? Megvan nekik minden a fejükben, így minek lépjenek bárhová is tovább. Az optimista gondolkodásnak az a félelme, hogy elveszíti az álmait. Amikor valósággá válik valami, akkor ott fent eltűnik valami, amibe eddig kapaszkodtak. Mert az optimizmus maga előtt tolja álomképként azt a valóságot, amitől retteg, hogy eltűnik. Csak, hogy értsd miről beszélek, elmondom a saját sztorimat.

Évekkel ezelőtt szinte dühített az, amikor találkoztam egy pesszimista emberrel, az a panaszkodós és semmi nem tetszik neki emberre gondolj. Nekem óriási álmaim voltak, gyönyörűek voltak a gondolataim és mindent szépnek láttam magam körül. Látszólag ez így rendben is van, de a lehetőséget nem láttam ebben a nagy optimizmusban, illetve annak lehetőségét nem láttam, hogy az álmaimat lehozzam az életembe. De hát milyen optimista az, aki látja a lehetetlent? Ezért megfogalmaztam a fejemben azt, hogyan lenne lehetséges, hogyan élhetném az életemet szebben és jobban. Ezzel viszont azt ismertem el, hogy valami nincs rendben az életemmel. Milyen optimista az, aki elismeri azt a rendetlenséget, ami most van az életében.

Ezért rendet kellett tennem az elképzeléseimben is, mert optimistán kell gondolkodnom… mert úgy a helyes. Megint átszerkesztettem mindent, mert a rendetlenség arra ad okot, hogy ne legyenek jól kitalálva a dolgaim. Visszanyúltam ahhoz, hogy minden rendben van úgy, ahogy. Így megint nem kellett semmit sem tennem.
Az álmaim is rendben voltak, a gondolkodásom is pozitív, de így megint egy helyben toporgok, mert az optimizmusom csak egy elméletbeli világkép, de nem a valóság. Megint elő kellett vennem az álmaimat, de az megint csak arra mutatna rá, hogy valami nincs rendben az életemmel, mert másról álmodozok. De milyen pozitív ember vagyok én, aki nem látja a szépet?

És megint jön a rendetlenség és próbálom helyrehozni a gondolataimat, mert abban a hitben élek, hogy pozitívan kell gondolkodnom ahhoz, hogy jól alakíthassak valamit, hogy pozitív legyen a végeredmény. De még mindig csak rendezkedek a fejemben, de a lehetőséggel nem foglalkozok.
Azért nem, mert nekem jól kell gondolkodnom ahhoz, hogy meglépjem, mert abban a hitben élek, hogy a pozitív hozzáállásomból, pozitív eredmények lesznek. Pedig nem lett semmi, mert ez a mókuskerék, éveket vett el az életemből. Azért éveket, mert helyesen szerettem volna gondolkodni.

Az elméleteimet szerettem volna csiszolni, de a lehetőséghez nem helyes gondolatok kellenek, hanem minden félelem, pesszimizmus ellenére, egy lépés, minden optimizmus és korábbi statisztika ellenére egy lépés. A lépés pedig sokszor fáj, sokszor nehéz és semmi köze az optimizmushoz, mert sok esetben lemondással jár, de olyan lemondással, ami valójában egy befektetés, ami többszörösen térül meg.

Mint olyan sokan, én is félelmekkel, kicsit pesszimistán fogtam bele az új dolgokba, de optimista elképzelésekkel. Az első lépés soha nem pozitív, de még csak nem is negatív, nem alapszik a múlton sem, hiszen újról van szó. Az új pedig egészen más, mint minden eddigi. Láthatom én ezt pozitívnak, negatívnak vagy állhatok hozzá közömbösen a tényekre utalva, az attól még csak egy lépés. Van akinek nagy, van akinek kicsi, de a legfontosabb az, hogy választottam minden gondolatom ellenére, minden helyest vagy helytelent megkérdőjelezve azért, hogy olyanban legyen részem, amire még csak nem is számítottam.

Azért tettem meg, mert nem volt valami jó most vagy azért tettem meg, mert valami jobb várhat rám, teljesen mindegy. Néha a félelemek indítanak el, néha az örömök, a lényeg az, hogy Te se állj meg 5 percnél többet gondolkodni bármiről, mert ma már nem az erősebb vagy a megfontoltabb marad életben, hanem az, aki gyorsabb. A küzdősport engem arra tanított, hogyha csak védekezek és gondolkodok minden mozdulaton, attól még nem viszek be találatot és nem leszek eredményesebb versenyző sem.

Ha neked is fontosak az eredmények, mindegy, hogy azt érzelmekben, pénzben, kapcsolatokban, egzisztenciában vagy bármiben is méred, akkor lépned kell. Ki kell próbálnod magad azért, hogy eredményeket érj el. Ha mindig csak felkészültem volna és minden tökéletlenségem ellenére sem indultam volna el egy megmérettetésen sem, akkor egy kupám se lett volna soha, de még a boldog párkapcsolat is csak az ábrándjaimban élt volna, mert egy randit se kértem volna se egy nőtől sem.

Nem a negatív mellett állok és nem a pozitív ellen, de még csak a realista világkép mellett vagy ellen sem. Mert mindenki életében van egy olyan pont, ami megköveteli azt, hogy lépjen, döntsön. Ez a helyzet lehet rózsás és lehet piszok kemény is. Ha a szikla szélén állsz, mindegy, hogy azért lépsz mert lezuhanhatsz és a halál ellen teszel, tehát pesszimista vagy, vagy azért lépsz, mert látod az életet.
A pesszimista szeretne elkerülni valamit és folyamatosan azért tesz meg lépéseket, hogy azokat elkerülje, az optimista pedig azért tesz meg lépéseket, mert lát mindig egy szebb életet maga előtt. Mind a kettő gondolkodás rendben van akkor, ha megteszi a következő lépést, de egyik sincs rendben akkor, ha csak a gondolataiban él, mert akkor nem történik semmi.

Ne kontrolláld a gondolataidat, ne akard azokat irányítani, mert semmi értelme. Azért nincs, mert a kontroll kiragad egy egy részt az egészből, de nem foglalkozik az egésszel. A kontrollált élet, nem a kiteljesedésről szól, hanem annak lehetőségéről, hogy a saját elképzeléseid csapdájában ülsz, de nem teszel semmit. A pesszimista meglátja a gödröket, az optimista pedig nem foglalkozik a gödrökkel.
A pesszimista optimista nélkül, annyit foglalkozik a csapdákkal, hogy beleesik, az optimista pedig pesszimista nélkül hidakat képzel az óriási gödrök felé és azért esik bele. Mind a kettőre szükséged van önmagadban azért, hogy ne csak fél lehetőségek legyél.
A kontroll megszűnése engedi azt, hogy teljes képet kapj a megoldásról, a lehetőségről. Itt jön képbe a realista, aki meghatározza azt, ami volt. Nyersen és konkrétan azért, hogy tudd honnan indultál. Tudnod kell, hogy áll most az életed ahhoz, hogy meglegyen a következő lépés.

Az A pontból a B-be csak akkor tudsz jutni, ha ismered a kiindulópontot. Ez a három, optimista, pesszimista és realista alkotja az egységet, egy olyan csapatot, aki ott van benned és képesek megsúgni neked a kiindulópontodat, ha meghallgatod tiltakozás nélkül a sok sok tanácsot, amit adnak neked. Lehet, hogy veszekednek, de hallgasd meg magadban őket egyesével, mert szükséged van mind a három tanácsadódra azért, hogy a lehetőséget meglásd és használni is tudd.
Mind a három mást fog állítani, nem kell egyik mellé sem állnod, mert egy igazi anya sem áll egyik gyereke véleménye mellé sem és nem különbözteti meg a gyerekeit, mert egyiket sem látja szebbnek vagy okosabbnak. Alkoss ezzel a háromféle hozzáállással egy családot önmagadban azért, hogy ne a kontroll jusson hatalomra, hanem a családod szeretete.
A kontroll diktatórikus, neked pedig köztársaságra van szükséged, ahol mindenkinek van szavazati joga. Ott ahol megjelenik az egység, nagyszerű dolgok jönnek létre, de ott ahol az elutasítás, a fanatizmus van jelen, ott nincsenek lehetőségek. A fanatikus diktatórika akkor van, ha a pesszimizmust élteti valaki és elnyomja az optimizmus, de van, hogy az optimizmus élteti és agresszív a pesszimizmussal szemben. Az agresszió, az elutasítás, a kontroll nem ad lehetőséget, inkább elveszi a lehetőségeidet, mert nem a lehetőségekkel foglalkozik, hanem a helyes gondolkodással, a lehetőségekről.

A csapatodban mindenki ott van aki segít téged, engedd őket szóhoz önmagadban, de ne érezd magad attól rosszul, mert hallasz valami kellemetlent, mert lesz olyan tanácsadód, aki falra festi az ördögöt, persze lesz olyan is, aki ösztönözni fog dicséreteivel.

Mindegyik rendben van akkor, ha látod a gödröket és látod a hidakat is fölöttük. Ha csak hidat látsz, de gödröt nem, akkor még egy tanácsadód szavait nem hallgattad meg. Azért nem, mert nincs értelme a hídnak akkor, ha nincs mit áthidalnia. Ha a következő lépésed lemondással jár, gondold át, hosszútávon mit nyerhetsz vele. Az értelmet keresd meg, mert a lehetőségnek, mindig van értelme és akkor válik értelmessé valami, ha mind a három tanácsadódnak van szavazati joga. Látszólag egymás ellen vannak és döntened kell köztük, de lényegébe ugyanazt az ügyet képviselik, csak a maguk módján: A lehetőségeidet!